Hírek
2024. október 11.
Csod-állatos hetünk volt. Kihelyezett foglalkozásaink során rengeteg új ismeretre tettek szert a gyerekek. Meg mi is…
A szabályok ismertetésekor megbeszéltük, hogyan viselkedjünk, amivel nem zavarjuk az állatokat. Kaptunk kiegészítést is: “és főleg nem szabad cigizni!”
Míg kiderült, hogy a flamingók szép rózsaszín tollát vörös rák híján az ételükbe kevert pirospaprika színezi, azt is megtudtuk, hogyan úsznak a páVaszemes pingvinek.
Tapogattunk kígyóbőrt és teknős páncélt, miközben kiderült, hogy a madarak tojása azért kemény, hogy anya fel tudja törni. (Továbbá ugyanez okból nem árulnak hüllőtojást…)
Megtudtuk, hogy a mézmedve nem maki, de ugyanúgy szereti az édességet, mint a dédimama.
Megfigyeltük az emberszabásúak ujjait, és lelepleztük a tigris remek ízlését: szereti, ha Gryllus-nótát fújnak neki kórusban a gyerekek.
És persze tömegközlekedtünk, ami a legeslegjobb bulinak, egyben néhány lurkó életében az első földalattival történő utazásnak bizonyult.
2024. szeptember 9.
Kedves Szülők!
Nagy örömünkre az idei tanévben is bejelenthetjük együttműködésünket az Anyák az Anyákért Alapítvánnyal, akik nehéz sorsú családok segítésén fáradoznak.
A tavalyi év során rengetegszer fordultunk autónkkal, hogy eljuttassuk adományaitokat, reméljük, az idén sem lesz ez másképp. Mindkét helyszínünkre hozhattok baba, gyerek és felnőtt ruhát, valamint játékot, tanszert, tartós élelmiszert - egész évben várjuk a csomagokat.
Kérjük, továbbra is csak tiszta és jó állapotú, hibátlan dolgokkal érkezzetek, olyasmikkel, amiknek ti is örülnétek!
Ha van kapacitásotok, megköszönjük, ha a ruhás zsákra, dobozra ráírjátok a méretet. Az apró játékokat, ha lehet, leragasztott dobozban kérjük szépen, nehogy szétszóródjanak.
Segítségeteket előre is nagyon köszönjük, az adományokkal sok-sok család életét tudjuk évek óta megkönnyíteni!
2024. szeptember 1.
A holnapi napon megkezdjük 13. tanévünket. Izgatottan, boldogan várjuk a kicsi Hórakukkosokat!
2024. augusztus 3.
Rőtszakáll, a Feketegyöngy titokzatos kapitánya éjszakánként a Dorozsmai utcát járta, hogy minden reggelre elrejtse üzenetét postaládánkban. Legénysége (a táborozó gyerekek) megfejtette fejtörőit, teljesítette kihívásait, megmászta a legmagasabb hajóköteleket is. A kis matrózok nap mint nap próbára tették érzékszerveiket, ügyességüket, találékonyságukat, így hétvégére meglelték a kalózok kincsét. Segítőjüket, Daisy kutyát örökre szívükbe zárták.
A hangulat fantasztikus volt!
Köszönjük, hogy idén is velünk táboroztatok, kellemes pihenést kívánunk mindenkinek a nyár hátralevő részére!
2024. július 27
Ősök-hősök nyomában jártunk a héten: Hunorral, Magorral a csodaszarvas után eredtünk, térképen követtük a honfoglalók útját, tarsolyunkat arany lemezzel díszítettük, megismerkedtünk a rovásírás rejtelmeivel. Lovagoltunk, íjászkodtunk, megnéztünk egy valódi jurtát, és elkészítettük a makettjét. És persze játszottunk, szaladgáltunk, nevettünk rengeteget ezen a héten is.
2024. július 21
Áll még a ház, meg sem rogyott, holott rengeteg kísérletet végeztünk múlt heti Hórakutató táborunkban. Foglalkoztunk a négy őselemmel, öntöttünk és gyújtottunk, úsztattunk és tapasztottunk, álmélkodtunk és megfejtettünk, ügyeskedtünk és “szörnyvadásztunk”, és persze rengeteget játszottunk.
Iskolások és ovisok egyaránt remekül érezték magukat, ezt a hetünket a drága emlékű Öveges professzor is megirigyelné!
2024. július 14
Július végén újra!!!
TSMT-táborból minden évben többet is tartunk, nagyon szeretik a gyerekek. Éppen gőzerővel készülünk a következőre, a mostani is természetesen már a hamarosan kezdődő olimpia jegyében telt. Miután beköltöztünk a Hórakukk olimpiai falujába, a kis sportolók felmérték erejüket, hogy utolsó nap jól meglepődhessünk, milyen sokat ügyesedtek, erősödtek ez alatt az 1 hét alatt. Sok érdekességet megtudtak az ókori és az újkori játékokról, még azt is hogy ki volt a magyar delfin. Minden nap kétszer tornáztak, készítettek sporteszközt, kézműveskedtek, játszótereztek, még bingó is volt. A jól megérdemelt táborzáró fagyi pedig mind elfogyott!
2024. július 7
Idei első nyári táborunk 5 napja hamar elszaladt. Rengeteg táblás és kártyás játékot próbáltunk ki, de megismerkedtünk vicces, eszközöket nem igénylő logikai játékokkal is, fejtörőkkel bíbelődtünk, találós kérdéseket és logi-sztorikat fejtettünk meg, kézműveskedtünk, nyomoztunk, tornáztunk, lángosoztunk. Volt Bonifác és labirintus, utazás és játszótér, és volt egy vidám, kedves, imádnivaló csapat, akik nélkül mindez nem jöhetett volna létre…
Felkészül a hétfői kezdésre………..: a TSMT-tábor legénysége!
2024. június 16
FIGYELEM, FIGYELEM!
Beiratkozás a Hórakukk 2024. őszén induló foglalkozásaira!
- Ha szeretnéd, hogy könnyű legyen az átmenet az óvoda és az iskola között
- Ha a lehető legtöbbet tennéd azért, hogy gyermeked felvételt nyerjen a vágyott iskolába
- Ha úgy érzed, a kicsi több fejlesztést igényelne az oviban elérhetőnél
- Ha te is megterhelőnek tartod az intenzív, másfél-két órás foglalkozásokat ebben az életkorban
- Ha szeretnéd őt biztonságos, szeretetteli közegben tudni, ahol kiscsoportban, egyéni igényeket szem előtt tartva foglalkoznak vele
- Ha a legfontosabb számodra, hogy rengeteg játékkal fűszerezve, új barátságokat kötve, igazi GYEREK maradhasson
AKKOR IRÁNY A HÓRAKUKK!
Ha már honlapunkat nézegeted, ne siess! Itt bepillantást nyerhetsz hétköznapjainkba, rengeteg szakmai jellegű bejegyzést olvashatsz, megismerheted árainkat (a Hórakukk Ovisuli almenüpont alatt), megnézheted a rólunk írt véleményeket, és vidám perceket tölthetsz Gyerekszáj-rovatunk olvasgatásával!
Ismerd meg a 13. évét kezdő Hórakukkot, ahol ezernél is több lurkót zártunk már szívünkbe, felkészítve őket a sikeres iskolakezdésre!
Zuglói fejlesztő házunk hétfői csoportjai már beteltek, kedden, szerdán és csütörtökön tudjuk a gyerekeket fogadni.
Erzsébetligeti helyszínünkön kedden 1, csütörtökön 2 szabad helyünk van még.
Szeretettel várjuk a nagy (és középső) csoportos leendő hórakukkosokat!
2024. április 27.
Kedves Hórakukkosok!
Ezzel a gyönyörű rózsával köszönjük nektek, hogy évek óta rendületlenül kapjuk adományaitokat a rászoruló családoknak! Ma 2 autónyi rakományt vittünk az Anyák az Anyákért Alapítványnak, rengeteg tavaszi-nyári ruhát, cipőt, babafelszerelést, játékokat - hihetetlen ez a lelkesedés és odaadás! Külön köszönjük azoknak a családoknak a segítséget, akiknek a csemetéi már iskolások, mégis visszajárnak hozzánk a szebbnél szebb holmikkal! Fantasztikusak vagytok!
2024. április 26.
Kedves Szülők!
Az április 29-i héten kerül sor a parlamenti látogatásra. A szerdai (május 1.) csoportok beosztását elküldtük e-mailben (hétfői, illetve csütörtöki napon fognak csatlakozni a gyerekekhez).
Kérdés, kérés esetén telefonon is, levélben is elérhetőek vagyunk!
Kedves Szülők!
A tavaszi szünet a Hórakukkban a következőképpen alakul:
A szünet 2024. március 29-től április 7-ig tart. Ez nem befolyásolja az ovisulis fejlesztés zavartalan működését (márciusban és áprilisban is megtartásra kerül valamennyi csoport minden alkalma).
A szünet előtti utolsó tanítási nap március 28-a csütörtök, az első tanítási nap április 8-a hétfő.
A szünet alatt mind a fejlesztő foglalkozások, mind a TSMT foglalkozások elmaradnak mindkét helyszínünkön.
2024. február 09
A farsang jegyében telt hetünk, így természetes volt, hogy szuperhősök barkochbáztak a logikai lapokkal, boszorkák birkóztak az íráselemekkel, katicák szálldostak a tornateremben, és robotok falták a lekváros fánkot. Készültek a maszkok és a bohócok, színes sipkát öltöttek a hóemberek, elfáradt a mulatozó gyereksereg, és mi tagadás, nem bánja a hétvégét a kick box-harcos, az Éj királynője, a vadászpilóta, a méhecske, de még a szakács néni sem…
2023. december 22
2023. október 27
Élményalapú tanulás
A Hórakukkban minden évben törekszünk arra, hogy időnként “kihelyezett napot” tarthassunk a gyerekeknek. Ebben az életkorban különösen fontos, hogy a megélt élmények, a saját tapasztalatok jelenhessenek meg a tanulási helyzetben. A kicsik szárnyaló képzelete, kreativitása, mesevilága találkozik az ismeretanyaggal, miközben szociális kompetenciáik is rengeteget fejlődnek. Óriási motivációt jelent számukra az élményalapú tanulás, állatkerti hetünk alatt erről ismét meggyőződhettünk. Élvezettel és türelmesen figyelték a mindig népszerű nagyvadak mellett a madarakat, halakat, hüllőket is. Egymástól is rengeteget tanultak, a színes élmények sokrétű feldolgozása hetekig eltartott: ismeretszerzés, rendszerezés, összefüggések felfedezése, csoportosítás, szókincsbővítés, verstanulás,, kézműves tevékenységek, állatmozgások utánzása - csak néhány a milliónyi lehetőség közül, melyekkel a kicsik kíváncsisága és tanulási kedve folyamatosan fenntartható volt.
Mostanra tudjuk, mekkora egy gorilla-mancs, milyen a pelikán csőre, miért pápaszemes a pingvin, hogyan közlekedik a sikló, és mitől varázslatos a varázshegy. Tudjuk továbbá, hogy a troli és a busz zötyögős, és egy egész “baromfiudvar” is ügyesen tud utazni rajta.
A héten hazakerültek az állatkerti feladatlapok, a pomponos sünik és a nyakigláb majmocskák, és ma este hazakerülnek a tanító nénik is, hogy felkészüljenek az őszi álomra…elnézést…őszi szünetre, melyhez minden családnak kellemes pihenést kíván szeretettel:
a Hórakukk csapata
2023. szeptember 21
Jelentjük: Minden rendben!
3 hete járnak már hozzánk az apróságok - egyre bátrabbak, közvetlenebbek, barátságok is kezdenek alakulgatni. A biztonságot jelentő alvó állatkák érkeznek még szorgalmasan, de a családi fotó már a mappában pihen egész nap. A “Hiányzik anya” - sóhajra elég egy ölelés, egy vigasz-puszi, vagyis biztonságban érzik magukat a kicsik, bizalommal vannak irántunk, ami számunkra mindennél fontosabb.
Készül a sok szép kézműves munka, színezünk és rajzolunk, verselünk és számolunk, sőt, már tükrözni is megtanultunk egy kicsit!
Örömmel konstatáljuk, hogy délután egyre nehezebb feltápászkodni a játszószőnyegről, és hazaindulni, mert (friss, mai idézet következik) “itt lenni a legeslegjobb a világon”!
2023. szeptember 13
Alig egy hete indult a Hórakukk új tanéve, de már annyi adományt kaptunk, hogy tegnap az első adagot el is szállítottuk az Anyák az Anyákért Alapítvány raktárába. Vittünk baba és gyerekholmit, női ruhát, tanszereket, és még egy bilit is!
Nagyon köszönjük nektek, hogy folytatni tudjuk immár hagyománnyá lett gyűjtésünket!
2023. augusztus 31
Kedves Szülők!
Nagy örömünkre az idei tanévben is bejelenthetjük együttműködésünket az Anyák az Anyákért Alapítvánnyal, akik nehéz sorsú családok segítésén fáradoznak.
A tavalyi év során rengetegszer fordultunk autónkkal, hogy eljuttassuk adományaitokat, reméljük, az idén sem lesz ez másképp. Mindkét helyszínünkre hozhattok baba, gyerek és felnőtt ruhát, valamint játékot, tanszert, tartós élelmiszert - egész évben várjuk a csomagokat.
Kérjük, továbbra is csak tiszta és jó állapotú, hibátlan dolgokkal érkezzetek, olyasmikkel, amiknek ti is örülnétek!
Ha van kapacitásotok, megköszönjük, ha a ruhás zsákra, dobozra ráírjátok a méretet. Az apró játékokat, ha lehet, leragasztott dobozban kérjük szépen, nehogy szétszóródjanak.
Segítségeteket előre is nagyon köszönjük, az adományokkal sok-sok család életét tudjuk évek óta megkönnyíteni!
Jövő héttől tárt kapukkal és karokkal várjuk a gyerekeket!
Szeretettel: a Hórakukk csapata
2023. augusztus 23
Kedves Szülők!
Erzsébetligeti fejlesztőházunkba keddre és csütörtökre is lehet még jelentkezni, zuglói helyszínünkön a csütörtöki nap is betelt, így már csak keddre és szerdára maradt néhány helyünk. Aki szeretne hozzánk járni az idei tanévben, kérjük, mielőbb írjon nekünk, vagy hívjon bennünket, mert - a korábbi évekhez hasonlóan - várólistáról csak akkor lehet bekerülni, ha újabb csoport indításához elegendő jelentkezőnk gyűlik össze.
Zuglóban jelenleg a keddi napra még 4, szerdára 2 helyünk van, a ligeti Hórakukk pedig kedden 2, csütörtökön 4 gyereket tud még fogadni.
Szeretettel várjuk a kicsiket!
2023. augusztus 13
Kedves Érdeklődők!
Szeptemberben 12. tanévünket kezdjük a Hórakukkban, több mint ezer kisgyermek járt már hozzánk ez alatt a tucatnyi év alatt.
Zuglóban keddre, szerdára és csütörtökre maradt még helyünk, erzsébetligeti fejlesztőházunkba pedig a keddi és a csütörtöki napra várjuk a jelentkezőket.
Érdeklődni telefonon vagy e-mailben lehet. Várjuk a nagycsoportos korú gyerekeket örömmel, szeretettel!
2023. augusztus 11
Kedves Ősztől Iskolás Hórakukkos Lurkó!
Lassan vége a nyárnak, és kezdődik a várva várt suli. Biztosan nagyon izgulsz már, hiszen nemsokára végre bepakolhatsz a szép iskolatáskádba, megismerheted osztálytársaidat, találkozhatsz a tanító nénikkel.
Ha mi is hiányzunk neked, és ha szeretnéd igazán felkészülten kezdeni a tanulást, nagy örömmel várunk Iskolára hangoló táborunkba (2023.08.21-25), zuglói helyszínünkön!
Lesz egy pici gyakorlás, meg persze rengeteg játék, mozgás, és az elmaradhatatlan kézműveskedés.
Jelentkezz mielőbb, hogy összeállíthassuk a neked legjobban tetsző feladatokat, játékokat!
Ha szüleidnek kérdése lenne, telefonon is, e-mailben is kereshetnek bennünket.
Szeretettel várnak a Hórakukkos tanító nénik!
2023. július 31
Figyelem, a nyugalom megzavarására alkalmas képet láthatnak!!! :)
Ablakunkon kipillantva ez a csendélet fogadott bennünket a minap.
A meghökkenést mély tűnődés követte, melynek során üzenetértékkel ruháztuk fel a látványt: valóban ingünk-gatyánk lóg a fáradtságtól.
Így aztán holnap megkezdjük jól megérdemelt és irigyelt 3 hónapos pedagógus-szabadságunkat, melynek időtartama ezúttal is 3 hét lesz.
Természetesen telefonon vagy e-mailben elérhetőek vagyunk, ha bármi kérdésetek, kérésetek van, keressetek bennünket nyugodtan! Jó pihenést, vidám nyarat, és a mainál sokkal több napsütést kívánunk mindenkinek!
Aki szeretne velünk hangolódni az iskolára, ne felejtsen el jelentkezni augusztus 21-én induló táborunkra, várjuk a sulis és majdnem sulis kobakokat!
Nagyölelés: a Hórakukk csapata
2023. június 17
FIGYELEM, FIGYELEM!
Beiratkozás a Hórakukk 2023. őszén induló foglalkozásaira!
- Ha szeretnéd, hogy könnyű legyen az átmenet az óvoda és az iskola között
- Ha a lehető legtöbbet tennéd azért, hogy gyermeked felvételt nyerjen a vágyott iskolába
- Ha úgy érzed, a kicsi több fejlesztést igényelne az oviban elérhetőnél
Ha mindemellett szeretnéd őt biztonságos, szeretetteli közegben tudni, ahol kiscsoportban, egyéni igényeket szem előtt tartva foglalkoznak vele
- Ha a legfontosabb számodra, hogy rengeteg játékkal fűszerezve, új barátságokat kötve, igazi GYEREK maradhasson
AKKOR IRÁNY A HÓRAKUKK!
Honlapunkon szemezgetve bepillantást nyerhetsz hétköznapjainkba, rengeteg szakmai jellegű bejegyzést olvashatsz, megismerheted árainkat, megnézheted a rólunk írt véleményeket, és vidám perceket tölthetsz Gyerekszáj-rovatunk olvasgatásával! Ismerd meg a 12. évét kezdő Hórakukkot, ahol ezernél is több lurkót zártunk már szívünkbe, felkészítve őket a sikeres iskolakezdésre!
Zuglói fejlesztő házunk kedden, szerdán és csütörtökön tudja a gyerekeket fogadni, Erzsébetligeti helyszínünkön kedden vagy csütörtökön van még szabad helyünk.
Szeretettel várjuk a nagy (és középső) csoportos leendő hórakukkosokat!
2023. június 12
Kirepültek…
Ma volt hórakukkos tanévünk záró napja, még mindössze néhány órája, hogy az utolsó lurkóktól is elbúcsúztunk. Összeszorul a szívünk, mint minden júniusban, fájó és szép ez az elválás. Nekünk is hihetetlen, de miközben meglehetősen elfáradtunk, már most tudjuk, mennyire fog hiányozni holnaptól a gyerekzsivaj. (Igaz, csak 2 hetet kell valahogy kibírnunk, aztán indulnak a nyári táborok, és újra megtelik élettel a Hórakukk!)
Kívánunk a csaknem 100 iskolába készülő kicsi buksinak gyönyörű esztendőket, csillogó szemeket, sok-sok vidám percet, és hogy éljék meg minél többször a felfedezés örömét!
Kellemes nyári időtöltést és feltöltődést minden családnak, köszönjük az egész éves bizalmat!
2023. június 09
Kedves Szülők!
A héten búcsúztattuk az idei Hórakukkos tanévet. Köszönjük szépen, hogy megtiszteltetek a bizalmatokkal!
Minden gyerkőc rengeteget fejlődött, és biztosak vagyunk benne, hogy mindenki helyt fog állni büszke elsősként.
A jövő héttől a Hórakukkba is beköszönt a nyár, így foglalkozások nem lesznek (kivéve a pótlósokkal leegyeztetett egyetlen napot), de a nyár folyamán várjuk szeretettel a gyerekeket táborainkba. A helyek limitáltak, aki a vágyott táborba még nem jelentkezett, az tegye meg mielőbb!
Szeptembertől várjuk vissza a mi "párduckáinkat", akiknek a szüleit arra kérjük, hogy e-mailben mihamarabb jelezzenek, melyik napon szeretnének jönni a 2023-2024-es tanévben.
Az ősszel kezdődő új tanévben a duplázó csoportba járó gyerekeket (akik már voltak az ovisuliban velünk egy évet) a HÉTFŐI napra várjuk szeretettel! Az idei tanév anyagára épülő, rengeteg fejlesztő játékkal és új tankönyvekkel fűszerezett programmal készülünk Koala csoportos lurkóink érkezésére. Kérünk benneteket, hogy a jelentkezési lapot mihamarabb küldjétek el!
2023. június 08
Duplázóink
A héten fájó szívvel, de büszkén és boldogan búcsúztunk az idei gyerekseregtől, akik - noha csak heti egy napot jártak hozzánk - nagyon a szívünkhöz nőttek.
Különös meghatottsággal engedtük utukra Koala csoportos “duplázóinkat”, hiszen őket két tanéven keresztül taníthattunk, szeretgethettünk. Remek kis csapattá kovácsolódtak össze, telve egymás iránti szeretettel, tisztelettel, segítőkészséggel. Mosolyogva idéztük fel az emeleti rezidencián töltött sok vidám órát, rengeteg játékot, és persze ugyanennyi munkát. Megsimogattuk még utoljára az okos kis buksikat, felidéztük legszebb emlékeinket, és megfogadtuk, hogy nem feledjük a híres Szabó Bélát, akit csakis mi, Koalások ismerünk széles e világon…
2023. május 23
Ma is roskadásig tele csomagtartóval érkeztünk az Anyák az Anyákért Alapítvány raktárához. Hálásan köszönjük a nem szűnő lelkesedést, minden rászoruló család nevében!
2023. május 20
Kedves Szülők!
Május 29-e Pünkösd hétfő. Ez a nap munkaszüneti nap, így a Hórakukkban, sem az ovisuli, sem az egyéb fejlesztő foglalkozások nem lesznek megtartva.
A hétfő csoportok pótlása az alábbi napokon lehetséges:
Róka csoport: május 30., kedd
Nyuszi csoport: május 31.,szerda
Mackó csoport: június 1., csütörtök
Kérünk benneteket, hogy akinek esetleg nem felel meg a pótlás időpontja, keressen bennünket egyeztetés miatt!
Május utolsó -negyedik- alkalma lesz a következő héten, a május 29-ei hét már júniushoz tartozik, amikor az idei tanév utolsó két ovisulis alkalma lesz. Ennek megfelelően az utolsó Hórakukkos tanítási nap június 8-án csütörtökön lesz. (Ezt követően a nyári táborokba lehet jelentkezni még a helyek függvényében.)
Természetesen ebben a hónapban csak két alkalomnak megfelelően kell a befizetéskor készülni.
Reméljük mindenkinek jól telt ez az év, és észrevettétek Ti is, hogy milyen sokat fejlődtek a gyerekek. Minden évben fontos számunkra, hogy méltó módon tudjunk elbúcsúzni a "nagy" Hórakukkosoktól, akik az iskolapadot koptatják szeptembertől, ezért készülünk egy kis meglepetés ajándékkal MINDEN GYEREKNEK az utolsó héten.
Szeretettel:
a Hórakukk csapata
2023. május 10
Parlamenti látogatás
Május első hetében az országházba kirándultunk a gyerekekkel, ami rengeteg élményt, új ismeretet adott a kicsiknek, nem beszélve a legnagyobb szenzációról: troliztunk, metróztunk, buszoztunk, kisföldalattiztunk, villamosoztunk - jutott mindenkinek a jóból, bármelyik nap, bármelyik helyszínről indult is.
Minden nap dicséretet kaptunk aktuális vezetőnktől, milyen figyelmesek, csendesek, fegyelmezettek a gyerekek. Tényleg nagyon meg voltak illetődve, tágra nyílt szemmel hallgatták a tudnivalókat. Mi pedig örömmel konstatáltuk, hogy minden idegenvezető a 6 évesek ismereteihez igazodva, érdekesen, gyereknyelven mesélt a séta közben, figyelve a kicsik reakcióját, fenntartva figyelmüket.
Néha kérdeztek is a gyerekektől, sok-sok okos válasz érkezett, a többit Gyerekszáj-rovatunkban olvashatjátok…
Fáradtan, éhesen, boldogan érkeztünk vissza a Hórakukkba, ahol az ebéd (és némi anyák napi meglepetés-készítés) után nagy lendülettel fogtak bele saját koronájuk elkészítésébe királylányaink és kishercegeink.
Tartalmas, hasznos, gyönyörű hetünk volt!
2023. május 7
Anyák napjára nagy igyekezettel, még nagyobb szeretettel!
2023. április 22
A fotón a héten érkezett dobozoknak, csomagoknak csak egy része látható. Ma adtuk át a legújabb pakkot az Anyák az Anyákért Alapítványnak.
Végtelenül hálásak vagyunk, hogy nem apad az adakozó kedv, külön köszönjük, hogy "öreg", már iskolás hórakukkos gyerekek szülei is folyamatosan hozzák a játékokat, ruhákat, kiscipőket. Szuper csapat vagytok, sok-sok rászoruló család életét könnyítitek meg!
2023. április 07
2023. március 07
Adomány-átvétel
Többek kérdésére válaszolva: továbbra is nagy örömmel gyűjtjük a kinőtt, megunt ruhákat, már nem használt játékokat az Anyák az Anyákért Alapítvány részére! Várjuk a tavaszi-nyári csomagokat, melyeket előre is nagyon köszönünk! A havi befizetéskor nálunk hagyott visszajáró aprópénzt is gyűjtjük már szeptember óta, és év végén eljuttatjuk az Alapítvány számára. Nagyon köszönünk minden segítséget!
A Hórakukk csapata
2023. február 23
Fontos információk:
Március 15:
Március 15-e szerda munkaszüneti nap, ezen a napon sem a fejlesztő, sem a TSMT foglalkozások nem lesznek megtartva a Hórakukkban.
A március 15-ét érintő szerdai csoportok napja, pótlólag április 5-én lesz megtartva. Így a szerdai csoportoknak is meg lesz a havi 4 fejlesztő alkalma.
Tavaszi szünet:
A Hórakukkban a tavaszi szünet április 6-11-ig tart.
A szünet előtti utolsó tanítási nap április 5-e szerda, az első tanítási nap április 12-e szerda.
A szünet alatt mind a fejlesztő foglalkozások, mind a TSMT foglalkozások elmaradnak mindkét helyszínünkön!
Üdvözlettel:
a Hórakukk csapata
2022. december 22
2022. december 17
Épp csak kihevertük a Mikulás körüli izgalmakat, meghallgatva az összes fontos beszámolót (van, ahol “potyogtat” a jó öreg, és akad, ahol “talán tojonydajuval jön, vagy nem, sima dajuval, mejt nem tudom kimondani a j-t”), máris itt közeleg az év legszebb ünnepe.
Utolsó idei hetünk a Hórakukkban a karácsonyi készülődés jegyében zajlott. Rajzoltunk, barkácsoltunk, fűztünk és ragasztottunk, otthonra és a faliújságra, csoportmunkában és önállóan, miközben boldogan zengtük a jól ismert dalokat. Biztosan meghallották a karácsonyi angyalok, hiszen alig egy hét, és leszállnak minden családhoz. Békés, derűs készülődést kívánunk!
2022. december 2
Kedves Szülők!
A téli szünet időpontja a Hórakukkban: 2022.10.19-2023. 01.02. A szünet előtti utolsó tanítási nap december 15. csütörtök, az első tanítási nap január 3. kedd.
Hogy a szilveszter fáradalmait mindenki kipihenhesse, a hétfői csoportoknak (január 2.) azon a héten áthelyezzük péntekre mind az ovisuli, mind a Tsmt tekintetében az alkalmát (január 6.). Akinek nem jó ez a csere, előre egyeztetett időpontban, más napon pótolhat. Megértéseteket előre is köszönjük!
Üdvözlettel:
a Hórakukk csapata
2022. november 25
Kedves Adományozóink!
Hálásan köszönjük, hogy nem csökken a kedvetek, és hétről hétre érkeznek a szebbnél szebb dolgok, sok család karácsonyát teszitek feledhetetlenné, fantasztikusak vagytok!
Az Anyák az Anyákért Alapítvány kérését tolmácsoljuk most, melyet FB-oldalukra tettek ki. A ránk vonatkozó részeket összegyűjtöttük, olvassátok el figyelmesen!
Amennyiben nincs időtök a szelektálásra, szóljatok nekünk a leadáskor, és mi átválogatjuk, felcímkézzük a ruhákat, játékokat!!!
Íme, az információk:
“Januártól csak így tudunk adományt átvenni:
- ha lehet, dobozban küldjétek az adományt, vagy erős zsákban, ami nem szakad ki könnyen
- a ruhaneműt méret szerint csomagoljátok (fiú, lány, uniszex), és írjátok rá, melyik évszakban hordható - a cipőket fűzővel kössétek össze, vagy páranként zacskózzátok, ha lehet, írjátok rá a méretet is
- a zoknikat párosítva tegyétek be
- a pici darabokat tartalmazó játékok legyenek leragasztva, vagy átkötve (nem gumizva)
- a bontott pelenka vagy legyen leragasztva, vagy beletéve egy másik táskába, hogy ne piszkolódjon.
Utolsó adományátvétel ebben az évben: december 06. kedd
2023-ban az első adományátvétel: február 7. kedd”
Ennek megfelelően, ha karácsonyra szeretnétek adományt küldeni, azt legkésőbb december 5-én hozzátok be, legyetek szívesek!
Újfent nagy hálával köszönünk minden segítséget, a rászoruló családok nevében!
2022. október 16
Kedves Érdeklődők!
Mivel egyre bővült várólistánk, úgy döntöttünk, hogy október végétől zuglói helyszínünkön, a csütörtöki napon indítunk még egy csoportot. Ez az idei tanévben az utolsó lehetőség a csatlakozásra, így 4 szabad helyünkre várjuk a jelentkezőket!
Szeretettel: a Hórakukk csapata
2022. október 13
Kedves segíteni vágyó közösségünk!
Mivel a csomagok nagy örömünkre csak gyűlnek és gyűlnek, úgy döntöttünk, nem korlátozzuk az adományozás lehetőségének időtartamát: bármikor hozhattok ruhát, cipőt, játékot, tanszert, tartós élelmiszert - hetente egyszer eljuttatjuk az Anyák az Anyákért Alapítvány részére az összegyűlt kincseket. Ma is megtelt a csomagtartó, amiért nem tudunk eléggé hálásak lenni nektek!
2022. szeptember 17
Kedves Hórakukkos Szülők!
Egy igazán nemes együttműködésre szeretnénk felhívni figyelmeteket, mely az elmúlt évben annyira sikeres volt, hogy úgy döntöttünk, minden évben megszervezzük.
Mindkét helyszínünkön gyűjtést hirdetünk az Anyák az Anyákért Alapítvány számára, akik példaértékű elhivatottsággal, alázattal és odaadással dolgoznak azért, hogy extrém nehéz körülmények között élő családok helyzetét megkönnyítsék kicsit. Az adományozásnál mindig körültekintően járnak el, nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy minden ruha, játék, tanszer, tartós élelmiszer jó helyre kerül.
Most a szokásos dolgokon kívül kinti játékokat is örömmel fogadnak, mert egy óvoda udvarát és játékparkját próbálják örömtelivé varázsolni a kicsik számára.
A Hórakukk idén első alkalommal a szeptember 26-i héttől fogadja az adományokat, 2 héten keresztül lehet hozni kinőtt vagy megunt ruhát, cipőt, valamint játékot, tanszereket, élelmiszert. Amennyiben nagy méretű csomagot hoznátok, kérjük, jelezzétek nekünk előre e-mailben, hogy gondoskodni tudjunk a tárolásáról az átadásig.
Kérünk szépen benneteket, hogy kizárólag olyan állapotú adománnyal készüljetek, amit ti is örömmel fogadnátok!!!
Amennyiben pénzadománnyal szeretnétek támogatni a kezdeményezést, saját készítésű dobozkánkba egész évben gyűjtjük az alapítványnak szánt forintokat, és év végén kerül átadásra a teljes összeg.
A gyűjtés remek lehetőség a szemlélet-formálásra, illetve arra, hogy a gyerekek is megéljék az adományozás örömét - a zacskók, dobozok, zsákok sokaságaa az előtérben inspiráló közeget teremt az igazán mély beszélgetések számára.
Együttműködéseteket előre is köszönjük, ahogy köszönjük a már beérkezett adományokat is!
Tavalyi, nagy sikerű gyűjtésünkről beszámolt a Zuglói Lapok, ami nagy megtiszteltetés volt számunkra, mellékeljük a fotót a cikkről.
2022. szeptember 13.
TSMT - Hamarosan kezdünk!
A jelentkező gyerekek felmérését kiváló terapeutáink folyamatosan végzik, így szeptember végén el fogjuk tudni kezdeni a foglalkozásokat.
Zugló fejlesztőházunkban hétfőn, kedden, szerdán és csütörtökön indítunk csoportokat, erzsébetligeti helyszínünkön kedden, szerdán és csütörtökön lesz lehetőség részt venni a foglalkozásokon.
A tanév folyamán - a hivatalos szüneteket leszámítva - heti 2 alkalommal jöhetnek a gyerekek, nyáron pedig lehetőség van napközis jellegű TSMT-táborokban való részvételre, ekkor is szakképzett terapeutáinkkal tornáznak a kicsik.
Amennyiben szeretnétek jelentkezni a csoportos TSMT-foglalkozásokra, kérjük, mielőbb jelezzétek ezt felénk telefonon, vagy e-mailben!
Várjuk a Hórakukkos és nem Hórakukkos gyerekeket!
2022. szeptember 1.
Kedves Érdeklődők!
Zuglói helyszínünkön jelenleg nincs szabad hely, várólistára tudjuk fogadni a jelentkezéseket.
Megértésüket köszönjük!
2022. augusztus 18.
Kedves Szülők!
Néhány új információ az őszi kezdéssel kapcsolatban:
Legnagyobb örömünkre minden korábbinál nagyobb az érdeklődés a Hórakukk Fejlesztőház iránt, így a hétfői plusz csoportba hirdetett helyeink beteltek. Úgy döntöttünk, hogy zuglói helyszínünkön minden nap bevetjük harmadik csoportszobánkat is, hogy a várólistára került gyerekeket is felvehessük, így jelenleg rajtuk kívül újabb 6 lurkót tudunk még fogadni.
Végtelenül hálásak vagyunk a bizalmatokért, minden tudásunkkal igyekszünk megszolgálni azt ebben az évben is, ahogy immár 10 esztendeje tesszük!
Nagy örömmel várjuk a kis Hórakukkosokat!
2022. július 28
FIGYELEM, FIGYELEM, ÚJ CSOPORTOK, ÚJ TERMEK!
Beiratkozás a Hórakukk 2022. szeptemberében induló foglalkozásaira!
Ha szeretnéd, hogy könnyű legyen az átmenet az óvoda és az iskola között
Ha a lehető legtöbbet tennéd azért, hogy gyermeked felvételt nyerjen a vágyott iskolába
Ha úgy érzed, a kicsi több fejlesztést igényelne az oviban elérhetőnél
Ha mindemellett szeretnéd őt biztonságos, szeretetteli közegben tudni, ahol kiscsoportban, egyéni igényeket szem előtt tartva foglalkoznak vele
Ha a legfontosabb számodra, hogy rengeteg játékkal fűszerezve, új barátságokat kötve, igazi GYEREK maradhasson
AKKOR IRÁNY A HÓRAKUKK!
Honlapunkon szemezgetve bepillantást nyerhetsz hétköznapjainkba, rengeteg szakmai jellegű bejegyzést olvashatsz, és megismerheted kollégáinkat is!
Zuglói fejlesztőházunkban hétfői napon indítunk egy harmadik csoportot, ide lehet még jelentkezni. Erzsébetligeti helyszínünkön a nagy érdeklődésre való tekintettel kialakításra kerül még egy tanterem, így a keddi és a szerdai napokon az idei évtől 2-2 csoportot tudunk fogadni, ide is várjuk a jelentkezőket nagy szeretettel!
2022. július 14 Zuglói Lapok, köszönjük!
A zuglói Lapok munkatársai megtisztelték jelenlétükkel júniusi évzárónkat, és most fontosnak tartották, hogy hírt adjanak az Anyák az Anyákért Alapítvánnyal való együttműködésünkről, amit ezúton köszönünk Potos Ritának!
Reméljük, kezdeményezésünk követőkre talál, mi biztosan folytatjuk a következő tanévben is a gyűjtést a rászoruló családoknak!
A cikk olvastán felidézhettük az ünnepség megható, szép pillanatait, és újra tudatosodott bennünk, milyen remek közösség is a Hórakukk nagy családja!
2022. június 20 FIGYELEM, FIGYELEM!
Beiratkozás a Hórakukk 2022. szeptemberében induló foglalkozásaira!
Ha szeretnéd, hogy könnyű legyen az átmenet az óvoda és az iskola között
Ha a lehető legtöbbet tennéd azért, hogy gyermeked felvételt nyerjen a vágyott iskolába
Ha úgy érzed, a kicsi több fejlesztést igényelne az oviban elérhetőnél
Ha mindemellett szeretnéd őt biztonságos, szeretetteli közegben tudni, ahol kiscsoportban, egyéni igényeket szem előtt tartva foglalkoznak vele
Ha a legfontosabb számodra, hogy rengeteg játékkal fűszerezve, új barátságokat kötve, igazi GYEREK maradhasson
AKKOR IRÁNY A HÓRAKUKK!
Honlapunkon szemezgetve bepillantást nyerhetsz hétköznapjainkba, rengeteg szakmai jellegű bejegyzést olvashatsz, és megismerheted kollégáinkat is!
Zuglói fejlesztőházunkban hétfői napon indítunk egy harmadik csoportot, ide lehet jelentkezni. Erzsébetligeti helyszínünkön a nagy érdeklődésre való tekintettel kialakításra kerül még egy tanterem, így a keddi és a szerdai napokon az idei évtől 2-2 csoportot tudunk fogadni.
Várjuk a középső és nagycsoportos korú gyerekeket nagy-nagy szeretettel!
2022. június 14
Évzárónk
Eljött az évzáró napja, ennél szebb 10. születésnapot nem is kívánhattunk volna a Hórakukknak! Tegnap elbúcsúztunk az iskolába indulóktól, és őszig elköszöntünk a még egy évig velünk maradóktól.
Táncoltunk, énekeltünk, ölelkeztünk, ettünk-ittunk, boldogan és meghatódva gyönyörködtünk a színpadon bátor, ügyes ovisainkban.
Nagy izgalommal kibontottuk a pénzgyűjtő dobozokat, melyekbe az Anyák az Anyákért Alapítvány számára gyűjtöttünk. 101 ezer Ft-ot számoltunk, sok-sok rászoruló kisgyerek nyári fagyizását, strandolását könnyítettétek meg jószívű adományaitokkal! A mi gyerekeink is gazdagabbak lettek, hiszen megtapasztalták, milyen felemelő érzés segíteni, támogatást nyújtani a rászorulóknak. Az együttműködést természetesen folytatjuk, fantasztikus ez az összefogás!
Köszönjük azt a mérhetetlen szeretetet, rengeteg jó szót, kedvességet, amit kaptunk tőletek, de leginkább is köszönjük nektek, hogy hittetek bennünk, hogy ránk bíztátok ezt a sok-sok tündéri gyereket! Búcsúzóul álljon itt egy levélrészlet, melyet ma kaptunk egy szülőtől, bearanyozva a nyári táborokra való készülődéssel töltött napunkat (melyekre szeretettel várjuk a lurkókat)!
“Először is köszönöm a munkátokat és azt a rengeteg szeretetet, amit a kisfiam kapott, valamint az állandó kedves támogató hozzáállást. Nagyon szerencsés vagyok, hogy a védőnő javaslata alapján rátaláltam a Hórakukkra, kiváló volt Éva iskolaérettségi felmérése, megmentett minket egy nehéz első iskolai évtől. Évával játékosan sok szeretettel, kreativitással elképesztően sokat fejlődött (bár a színezés azóta se lett a kedvence), lenyűgöző az a sok jó, amit ebben a mesevilágban kapott Tőletek…Gratulálok az elmúlt tíz évhez és még sok ilyen évtizedet kívánok, hiszen a gyerekek a legnagyobb nyertesei ennek a vállalkozásnak. Köszönöm a tegnapi csodás, felemelő, színvonalas, megható és vidám rendezvényt. Nagy öröm volt részt venni rajta.”
2022. június 12
Kedves Érdeklődők!
Némelyik táborunkra van még 2-3 helyünk! Ha szeretnétek jelentkezni, írjatok nekünk, vagy jelezzétek telefonon részvételi szándékotokat! Köszönjük!
2022. június 8
Nagy szeretettel várunk mindenkit hétfői évzáró táncházunkra (részletek lejjebb), ahol egy kis búcsúajándékkal szeretnénk meglepni apró Hórakukkosainkat! Kérünk benneteket, jelezzétek nekünk, hány fővel érkeztek az eseményre!
2022. június 2
A csomagok csak jönnek, és jönnek, a segítőkészség nem apad! Nagyon köszönjük, hogy még mindig folyamatosan érkeznek az adományok az Anyák az Anyákért Alapítvány részére! Alig 10 nap múlva gyűjtődobozainkat is felnyitjuk, hogy évzáró ünnepségünkön átadhassuk a bennük összegyűlt összeget az Alapítvány képviselőinek. Kedves hórakukkos családok, nagyon köszönjük, fantasztikusak vagytok!
2022. május 17
Kedves Szülők!
Az idei évben jubilál a Hórakukk, ezért szerettünk volna rendhagyó módon búcsúzni a tanévtől.
Úgy döntöttünk, egy össznépi, családi táncházzal ünnepeljük a búcsúzást, egyben a Hórakukk megszületésének 10. évfordulóját.
Szeretettel várunk Benneteket 2022. június 13-án, 16.15-re, az Erzsébetligeti Színház nagytermébe (1165. Hunyadvár utca 43/c). A rendezvény 16.30-kor kezdődik, de a gyerekeknek kell egy kis idő az “akklimatizálódásra”. Azért választottuk ezt a helyszínt, mert a színház saját, ingyenes parkolóval rendelkezik, és jó idő esetén a gyönyörű parkban szaladgálhatnak még egy kicsit a gyerekek, levezetésképpen.
Jókedvet feltétlenül hozzatok magatokkal, a talpalávalóról mi gondoskodunk. Vendégünk lesz egy szuper népi zenekar, akik egy kis hangszerbemutatóval is készülnek a gyerekeknek. A táncokat Gina válogatta össze, nagy szívvel és szakértelemmel.
Minden kis Hórakukkosnak készülünk egy apró ajándékkal, melynek átadását szintén rendezvényünkön tervezzük.
Reményeink szerint az est vendégei lesznek az Anyák az Anyákért Alapítvány képviselői, itt szeretnénk átadni nekik pénzgyűjtő dobozainkat. Mivel az adománygyűjtés nagyon sikeres, hosszú távú együttműködést szeretnénk kialakítani az alapítvánnyal.
Nagy szeretettel várjuk a családokat ezen a kellemesnek ígérkező hétfő délutánon!
Kérjük jelezzétek nekünk szóban, - amit felvezetünk a jelenléti ívre, - hogy hány fővel szeretnétek részt venni a rendezvényen.
Szeretettel:
a Hórakukk csapata
2022. május 11.
A fantasztikus összefogásnak köszönhetően több kisteherautónyi ruhát, cipőt, játékot, ágyneműt sikerült gyűjtenünk az Anyák az Anyákért Alapítvány részére.
A húsvéti csokitojástól a babakocsin át a vadonatúj játékokon keresztül az autós gyerekülésig rengeteg féle adománnyal járultatok hozzá ehhez a nemes kezdeményezéshez, aminek szívből örülünk.
Gyűlnek a pénzbeli adományok is az Alapítvány számláján, és alig várjuk, hogy felbonthassuk 2 varázsperselyünket, melyek szakadatlanul csörömpölnek a reggelente beledobott forintoktól.
Bár a tárgyi adománygyűjtés hivatalosan befejeződött, még most is érkeznek csomagok, nagy örömünkre. Legutóbb hétfőn adtuk át az elmúlt hetekben érkezett pakkokat.
Mivel úgy látjuk, a Hórakukkosok jó szívvel, lelkesen vesznek részt az akcióban, és mivel Zsuzsitól és Évitől azt a visszajelzést kaptuk, minden felajánlásnak gondos, szerető új tulajdonosa lett, hosszú távú együttműködést kívánunk kialakítani az Anyák az Anyákért Alapítvánnyal, évről évre meghirdetve az új szülők között is az adománygyűjtést.
Azt reméljük, a nálunk cseperedő gyerekeknek ez egy remek példamutatás, hiszen, ha már ebben az életkorban megtapasztalják, milyen jó érzés adni, mire felnőnek, egy érzékenyebb, empatikusabb, igazságosabb, érzelmi gazdagságban bővelkedő világot teremthetnek maguknak.
2022. április 23.
Fülig ér a szánk!
Kicsi Hórakukkosaink ősztől a szüleik által preferált iskola tanulói, mindenkit felvettek az áhított intézménybe!
Kívánunk vidám, felhőtlen kisiskolás éveket Rókáknak, Pingvineknek, Süniknek, Baglyoknak, Jegesmedvéknek, Cicáknak, Kutyáknak, Mókusoknak, Koaláknak, Kiselefántoknak és Mackóknak egyaránt!
2022. április 14.
2022. március 22.
A meghirdetett gyűjtésünk több mint egy hete véget ért, de nem csökken az adományozó kedv. Ezért úgy döntöttünk, mindkét helyszínünkön folyamatosan fogadjuk a csomagokat, és adjuk tovább az Anyák az Anyákért Alapítványnak. A múlt heti adagot ma juttattunk el az Alapítvány raktárába. Nagyon szépen köszönjük, hogy ilyen csodálatosak vagytok!
2022. március 08.
Kedves Szülők!
Szeretnénk tájékoztatni Titeket az idei tavaszi szünet időpontjával kapcsolatban.
A Hórakukkban a tavaszi szünet április 14-20-ig tart.
A szünet előtti utolsó tanítási nap április 13.-a szerda, az első tanítási nap április 21.-e csütörtök.
Ezalatt az idő alatt mind a fejlesztő foglalkozások, mind a TSMT foglalkozások elmaradnak mindkét helyszínünkön!
Március utolsó hete már április hónaphoz tartozik.
Ennek megfelelően minden csoportnak 4 alkalma lesz április hónapban.
Kellemes pihenést kívánunk a hosszú hétvégére!
2022. február 27.
Kedves Hórakukkosok! Kérjük, segítsen, aki tud!
Amikor egy hete meghirdettük a jótékonysági akciót, még nem sejtettük a szörnyű történéseket, és, hogy ekkora aktualitása lesz a gyűjtésnek. Holnaptól várunk minden feleslegessé vált holmit!
A tárgyi adománygyűjtés egy részét, azokat a dolgokat, amelyekre most az érkezőknek szüksége lehet, az Anyák az Anyákért Alapítvány - előzetes egyeztetés után - a háború elől Magyarországra menekültekhez juttatja el.
Várjuk a csomagokat, óriási köszönet azoknak, akiktől már a múlt héten is kaptunk felajánlást!
Szeretettel: a Hórakukk csapata
2022. február - Felhívás!!!
Kedves Szülők!
A Hórakukk idén ünnepli fennállásának 10. évfordulóját, amelynek alkalmából közös és rendhagyó ünneplésre invitálunk benneteket! Sok kalandos, vidám és dolgos év után úgy gondoltuk, hatalmas csinnadratta helyett, egy rendhagyó ötlettel rukkolunk elő, mellyel nemcsak a mi szívünk telik meg örömmel, hanem olyan gyerekeké, szülőké is, akik rendkívül nehéz körülmények között élnek.
Zuglóban működik hosszú évek óta az Anyák az Anyákért Alapítvány, melynek neve bizonyára sokak számára ismerősen cseng. Zsuzsi és Évi elképesztő mennyiségű munkával, szervezéssel, precizitással, és leginkább szívvel áll olyan ügyek mellé, amelyek igazán lélekemelők. Elsőrendű feladatuknak a krízishelyzetbe került családok életének megkönnyítését tartják.
Segítenek a szegregátumok lakóin, félárván maradt babák szülőjét támogatják, sérült gyerekek ellátását segítik, de rengeteg munkájuk volt pl. abban a csodálatos kampányban, amelyben összecsukható ágyakat adományoztak kórházaknak, hogy az anyukáknak ne kelljen méltatlan körülmények között, a földön aludniuk, beteg gyermekük mellett. A fb-oldaluk a következő:
https://www.facebook.com/anyakazanyakert
Bővebb bemutatkozást levelünk csatolmányában olvashattok az alapítványról.
Születésnaposként egy jó ügy mellé akartunk állni, és arra kérünk benneteket is, hogy - ha egyetértetek -, lehetőségeitekhez mérten támogassátok kezdeményezésünket! A csatlakozásra három csatornán keresztül is van lehetőség:
- Egy gyönyörű kis dobozt készítettünk, ebbe lehet majd tenni a pénzt, sok kicsi sokra megy - alapon. Félre ne értsetek, nem hatalmas összegekre gondoltunk! Akár a napi ebéd pénzből a visszajáró, akár egy kis apró, ami nem hiányzik a családi büdzséből, nagy öröm számunkra! Az első akciót július elsejéig hirdetjük meg, hiszen napra pontosan ekkor lesz 10 éves a Hórakukk. Ha sikeres lesz a gyűjtés, és a Hórakukk szülői közössége is megszereti ezt a kezdeményezést, semmi akadálya a folytatásnak.
- Megadjuk az Alapítvány számlaszámát is, ha esetleg utalni szeretnétek. Kérjük, ez esetben a közlemény-rovatba írjátok be: Hórakukk-adomány.
Anyák az Anyákért Alapítvány
Magnet Bank: 16200120-18534991
Ha külföldről utalnátok:
SWIFT: HBWEHUHB
IBAN: HU 61 1620 0120 1853 4991 0000 0000
- Rendezünk egy másik gyűjtést is, és úgy tervezzük, ezt rendszeresítjük: jó állapotú gyerek- és felnőtt ruhákat, játékokat várunk, évente 4 alkalommal, 1-1 hétig lehet majd hozni a megunt, kinőtt, feleslegessé vált holmikat. Az összegyűlt adományokat azonnal átadjuk az Anyák az Anyákért Alapítványnak, hogy mielőbb célba érhessenek. Az első hét, amikor várjuk a tárgyi adományokat, 2022. február 28-a és március 4-e között lesz. Kérünk szépen benneteket, hogy csak tiszta, ép, jó állapotú dolgokat hozzatok, ruhából lehetőleg szezonálisat (kicsi az Alapítvány raktára), olyasmiket, amiknek ti is örülnétek!
Előre is nagyon szépen köszönjük a részvételt mindazoknak, akik szívesen csatlakoznak a kezdeményezéshez!
Boldog születésnapot, Hórakukk!