Rólunk írták

 Rólunk írták

 

Az alábbi „csokrot” a nekünk küldött levelekből szemezgettük. Köszönjük a kedves sorokat, rengeteget jelent nekünk a bizalmatok, a szeretetetek, az elismerésetek!

 


"Szeretnénk megköszönni, hogy Kincső az elmúlt két évben a Hórakukkba járhatott!

Sok tudással, ismerettel gyarapodott, magabiztossá vált köszönhetően a ti bátorításotoknak és biztatásotoknak! Szeretetteljes közegben, empatikusan viszonyultok a gyerekekhez, így kiegyensúlyozottan tudásuk legjavát adhatják!
Az ovisulis program szuper ráhangolódás az iskolára és nagy segítség a felvételiben!

Köszönjük az elmúlt évek fáradozását és a felkészítést!"


"Nagyon-nagyon szépen köszönöm a két éves szeretetteljes, gondoskodó és profi munkátokat. Már az első alkalommal tudtam, jó helyen vagyunk nálatok, de mostanra sziklaszilárdan hiszem, olyan alapokat adtatok Ádámnak az iskolához és a tanulási kedvhez, hozzáálláshoz, amiért örökké hálás leszek nektek!

Köszönöm szépen, hogy ilyen sokat adtatok Ádámnak és nekem! Kívánom, hogy további sikerek kísérjék utatokat, és életeteket!"


"Nagyon szépen köszönjük ezt a két évet, csodás helye volt Ákoskának!"

"Köszönjük szépen ezt az évet Nektek, ismét meggyőződhettünk róla, milyen lelkes, felkészült, gyermekcentrikus csapat vagytok. Biztos vagyok benne, hogy Áron könnyedén fogja venni az akadályokat a suliban, hála ennek a szelíd átmenetnek, amit a Hórakukkos foglalkozások képeznek az óvoda és az iskola között. Áron nagy szeretettel gondoskodik az "örökbeplüsseiről", akik mindig emlékeztetni fogják őt Rátok és a Hórakukkra!"

"Hasznos, emlékezetes és vidám napokat töltött Emma nálatok. Első pillanattól tetszett neki a Hórakukkos légkör, örömmel készült az órákra, gyakorolta a mondókákat, kanyarította a számokat."

"Köszönjük szépen a rengeteg foglalkozást, okosítást, gondoskodást! Zitát magabiztosan engedjük iskolába, hála nektek. Ma már azt hajtogatja, hogy hiányzik neki az Ovisuli."

"Nagyon köszönjük az értékelést, egyetértünk vele.
Örülünk Neki, hogy magabiztosan mehet iskolába szeptembertől, tudja, mire számíthat, ráadásul mindezt örömmel érte el.
És köszönjük szépen a további fejlesztéseket is."

"Imádja a sulit, kitűnő tanuló. A Városligeti mellett jár a Munkácsy délutáni művészeti képzésére is, tavaly megnyerte az iskolai rajzversenyt, a kerületin pedig második lett. Emellett most matekversenyre készül. :)) Úgyhogy még egyszer nagyon köszönünk mindent, mert az alapokat mindehhez nálatok, Tőletek tanulta meg."

 "Először is szeretném még egyszer, így írásban is megköszönni a kisfiammal végzett felmérést.
Hihetetlen profizmussal végezte a felmérést. Azóta több tanácsolt vizsgálatot elkezdtünk Domival és reméljük, hogy mire iskolába megy (sikerült 1 évet halasztanunk :) ) minden akadályt remekül fog venni."

"Ma volt az első napunk, fantasztikus volt! Máté holnap is oda szeretne menni!
TANÍTÓ NÉNI, a helyszín, a játékok, a könyvek, a tábla, .....mind mind elvarázsolták. Egész délután mesélte az élményeket. Jól esett, hogy felköszöntötték, hogy már első nap pecséteket kapott.  Délután még szorgalmit is csinált magától. Köszönöm szépen a gondoskodást, professzionalizmust! Jó tudni, hogy jó kezekben vagyunk!"

“Először is köszönöm a munkátokat és azt a rengeteg szeretetet, amit a kisfiam kapott, valamint az állandó kedves támogató hozzáállást. Nagyon szerencsés vagyok, hogy a védőnő javaslata alapján rátaláltam a Hórakukkra, kiváló volt Éva iskolaérettségi felmérése, megmentett minket egy nehéz első iskolai évtől. Évával játékosan sok szeretettel, kreativitással elképesztően sokat fejlődött (bár a színezés azóta se lett a kedvence), lenyűgöző az a sok jó, amit ebben a mesevilágban kapott Tőletek…Gratulálok az elmúlt tíz évhez és még sok ilyen évtizedet kívánok, hiszen a gyerekek a legnagyobb nyertesei ennek a vállalkozásnak. Köszönöm a tegnapi csodás, felemelő, színvonalas, megható és vidám rendezvényt. Nagy öröm volt részt venni rajta.”

„Köszönjük a sok segítséget és törődést, és a lelkiismeretes szakmai munkát.”

„Hihetetlenül boldogok és hálásak vagyunk, hogy megismerhettünk Benneteket!”

„Nem akarunk végleg elbúcsúzni, mert nyáron szeretne menni hozzátok táborba, ha „befér” még!”

„Köszönjük a sok segítséget, a kitartó és magas színvonalú munkátokat! Emili most tényleg a helyén van. Hálásak vagyunk nektek!”

„Zseniálisak vagytok és boldog vagyok, hogy évek óta egy ilyen hely kötelékének a tagjai lehetünk.”

„Szeretnénk köszönetet mondani a sok segítségért, kedvességért, a szuper feladatokért, a fejlődéséért. Nagyon sokat változott, alakult szeptember óta, és ami számunkra is csoda, hogy míg 5 éves koráig nem is rajzolt, most csodákat alkot. És ezt nektek köszönhetjük!!!”

„Köszönet-nyilvánításom szókincse szegény ahhoz képest, amit most érzek! Nagyon hálás vagyok, és tudom, hogy a Hórakukk nélkül nem adatott volna számunkra ennyi örömhír! Az érdem a Tiétek! Még egyszer, hálás szívvel köszönöm, és Isten áldását kívánom a további munkátokra!”

„Tegnap nem találkoztunk, így ezúton szeretném megköszönni azt a sok jót, amit ez alatt a két év alatt az unokám kapott a Hórakukktól, Önöktől. Hiánypótló a módszer, amit kitaláltak és remek szakemberekkel dolgoznak! Külön köszönet Katának, aki csodálatos egyéniségével átsegítette Kingát a nehéz pillanatokon, de még rám is tudott néhány percet szánni. Nálunk most ő a minta, szeretnénk, ha ilyen tanító nénink lenne az iskolában. (A tegnapi műsortól meg egyenesen elolvadtam). Jó egészséget kívánok Önöknek és családjuknak, pihenjenek sokat a nyáron és nagyon vigyázzanak magukra! Őszinte tisztelettel és szeretettel”

„Nagyon hálás vagyok a felkészítésért, a kreatív és következetes gondoskodásotokért!!!”

„Nagyon boldog vagyok, annyira, hogy szavakat nem találok! Még a hideg is kirázott. A sok munka, türelem és hogy hozzátok 5 évesen már bekerült, és a Ti munkátok! Eddig is csak jókat mondtam rólatok mindenkinek, és ajánlottam a Hórakukkot, na de ezután végképp. Mérhetetlen a boldogságom! Ölelés az egész csapatnak!”

„Fantasztikus csapat vagytok. Ebben a megváltozott helyzetben is megtaláljátok a hangot a gyerekekkel, és szórakozva tanulnak, okosodnak, ügyesednek.”

„Fantasztikusan megoldottátok :) Szuper csapat vagytok!”

„Köszönjük szépen! Tényleg nagyooooon hálásak VAGYUNK, hogy VAGYTOK.”

„Ebben a mindenki számára nehéz és terhelt időszakban is jó hogy megmaradtunk egymásnak.”

„Nagyon köszönjük Nektek a sok-sok segítséget és támogatást!!”

„A felnőttek is imádják a meglepiket…”

„Örömmel tájékoztatlak benneteket, hogy Sára felvételt nyert az áhított suliba, ma kaptuk meg az eredményt! Nagy a boldogság!!! Köszönöm a segítségeteket! Nagyon hálás vagyok mindenért!!!! :)”

„Panna mindent lelkesen csinál, mondja hangosan, és mindig örül. Amikor először beléptem a Hórakukkba, és beszéltem Gabival és Évával, éreztem, hogy igen, ez az a hely, ez kell nekünk. Panna nagyon félénk, de Nálatok valamennyire megnyílt...Profik vagytok!”

„Köszönjük, emberileg és szakmailag is fantasztikusak vagytok, csak remélni tudom, hogy Zsombinak hasonló élményben lesz része az iskolában is.”

„Nagyon szeretünk Benneteket! Köszönjük a törődést, amit Tőletek kapunk!”

„Szeretnénk megosztani Veled/Veletek örömünket: Tamarát felvették a Hajós Alfréd suliba. Ez a "pici lány" <3 még csak e hét pénteken lesz 6 éves és olyan ügyesen vette a feladatokat a játékos délutánon, hogy ott kezdheti a tanévet. „Nagyon köszönjük, hogy segítettétek Tamara fejlődését az év során. Sokat köszönhetünk az ovisulinak.”

„Puszi és ölelés: Hálás köszönet Nektek az értékelésért, és a benne elért eredményekért!”

„Nagyon hálásak vagyunk az odaadó munkáért!”

„Fantasztikus csapat vagytok! Mind szakmailag, mind emberileg a legjobbak! Nagyon örülünk, hogy Ákosnak lehetősége van nálatok okosodni, fejlődni. Már most látszik az eredmény, és biztos vagyok benne, hogy a következő pár hónap is tartalmasan fog telni, és sikeresen fel lesz készítve az iskolakezdésre.”

„Szeretnélek tájékoztatni Titeket, hogy Mesit felvették a kiszemelt kéttannyelvű osztályba, és ez nagyrészt Nektek köszönhető, amiért nagyon hálásak vagyunk. Köszönjük a felkészítést, odafigyelést, okítást - az idei nehéz körülmények ellenére is.”

„Nagyon szépen köszönjük a rengeteg segítséget, amit Flóra és mi is kaptunk Tőletek egész éven át!!! Nélkületek nem sikerült volna!”

„Nagyon hálás vagyok azért a kedvességért, szakértelemért, amivel Marcival, Bercivel foglalkoztatok.”

„Nekünk az a legfontosabb, hogy szeressen iskolába járni, és ehhez megadtátok az alapokat, hiszen most is, hétről-hétre, többnyire örömmel ül le a feladatokat elkészíteni.”

„Szeretném büszkén elújságolni, hogy Fülöpöt felvették a Meixnerbe, nagyon boldogok vagyunk, tényleg igazán ügyes és felkészült volt, és hálásan köszönjük Nektek a sok-sok segítséget ehhez!!!! :-)”


„Nagyon nehéz lefoglalni Adriánt, hogy amíg a tesója tanul, ő se unatkozzon, ne a tv-t keresse. A ti videóitok és feladataitok nem igénylik a szülő jelenlétét, amiért külön köszönet. A videók érdekesek, játékosak. Én ezt szülőként nem tudnám átadni neki.”

„Örömmel tájékoztatlak benneteket, hogy Sára felvételt nyert a Városligeti két tannyelvű suliba, ma kaptuk meg az eredményt! Nagy a boldogság!!! Köszönöm a segítségeteket! Nagyon hálás vagyok mindenért!!!! :)”

„Nagyon szépen köszönünk minden segítséget, a sok odafigyelést, tanítást, gyakorlást, amit kaptunk Tőletek! Gréta nagyon szeretett hozzátok járni, a csütörtökök szinte ünnepnapok voltak számára.”

„Mindig szeretettel fogunk rátok gondolni, és ha vége ennek a vészhelyzetnek, megyünk megölelni Titeket!”

„Ezúton is szeretném megköszönni a türelmeteket, támogatásotokat és sok-sok segítséget, mindezek nélkül nem sikerült volna ilyen eredményt elérni!”

„Az ok, amiért ezt a levelet írom az az, hogy Danit felvették a Meixner suliba, aminek nagyon örülünk és bízunk benne, hogy a képességeinek megfelelően fog tudni belecsöppenni az iskolai létbe. Ezt mi mindenképpen sikernek éljük meg. Ez egy kisebb győzelem, amihez Ti, és a Hórakukkban tanító pedagógusok ugyanúgy hozzájárultatok, mint a számos más területen Danival foglalkozó nevelők, szakemberek. Ezúton is köszönjük.”

„Nagyon nagy örömmel tájékoztatlak Titeket, hogy Fannit felvették a Hajósba! Ebben a Ti odaadó munkátok is jelentős mértékben benne van, amit ezúton is nagyon szépen köszönünk.”

„Köszönjük az egész éves munkátokat, türelmeteket, kitartásotokat! El sem tudjuk mondani, mennyire hálásak vagyunk azért, amit a gyerekeinkért tesztek.”

„Ahogy az iskolai felvétel is nagyon simán ment a Ti munkátok következményeként, úgy Petra első bizonyítványa is csupa jelessel volt tele….azt gondolom az Ő esetében még így sem döntöttünk rosszul a 6 és fél éves iskolakezdéssel, mivel az óvoda csak egy melegedőhellyé vált nagycsoportra, Nélkületek kész agyhalál zajlott, amit Petra nehezen viselt. Azóta is nagyon hálás vagyok Nektek és a szakmai hozzáértéseteknek, mert Petra valóban úgy került iskolába, hogy minden alapja megvolt és rendben volt. Nagyon szeretett Benneteket és szívesen járt Hozzátok, ami nekem nagyon megnyugtató volt.”

„Nagyon szépen köszönöm a segítségetek, a sok munkát, amivel gyúrtátok őt, fejlesztettétek.”

„Köszönjük, hogy most sem engeditek el a kezünket!”

„Nagyon köszönöm a sok segítséget és támogatást! Volt sok nehezebb pillanat, de te oly sokszor átlendítettél rajta!”

„Hála és köszönet minden tanított óráért, odafigyelésért, törődésért, kedvességért!”

„Csak mert szuper hely!!! Szuper tanárokkal!”